Látnivalók

Vászoly:
1803-ban klasszicista stílusban épült római katolikus templom
„Vászolyi Nyár” rendezvény sorozat. (komoly zenei koncertek, színi előadások a vízi színpadon) 
A Galéria kiállításai június végétől augusztus végéig (rovarkiállítással)
Mesterségek Háza, kiállítások.
„Kuti-kerti” falatozó, Zománc Bisztrócska, Laci Pince Csárda.
Vászolyi Sajtmanufaktúra üzeme
Őstermelői piac, két hetente nyáron, vásárlási lehetőséggel.
Szent Jakab forrás, forrástó a vízi színpaddal.
Újonnan épült Népház, az ó falu házai
Örvényes:
Ma is működő vízimalom!
Túrát lehet tenni továbbá, északra, a régi bánya feletti ős tölgyesbe.
Kis bolt, Balaton bár.
Dörgicse:
Ásatások eredményei bebizonyították, hogy már ősemberek is éltek itt és a kelták is hagytak itt nyomokat. Három községből egyesítették 1950-ben.
Kisfaludi templomrom: román stílusú építmény, romjai egy mező közepén helyezkednek el.
Kilátó, melyből csodás panoráma nyílik a Dél-Bakony vonulataira. Kőhíd, melyet a helyiek római korúnak tartanak.
Kű-völgy:
érdekes sziklaformákat és kis barlangokat fedezhetünk fel itt.
Dörgicsei Borház, Pántlika pincészet, Levendula ház, Kecske farm, Csoki manufaktúra.
Pécsely:
Zádor vár, meredek hegyre épült gótikus stílusban. Turistaút vezet a várromhoz, ahol mód van piknikezésre, szalonna sütögetésre.
Csikós Lovas Udvar, református templom, prés- és lakóházak a Hosszú utcában. Áfész bolt
Vöröstó:
Maga a falu a népi építészet remekeivel és a világörökségre felterjesztett összefüggő pajtáival. Igazi, „egyutcás falu”. A mindent átható történelmi hangulat és a nyugalom ma már páratlan érték.
Nagyvázsony:
Elsősorban a Kinizsi Vár. Izgalmas történelmi látványosság, lovagi játékkal.
Érdemes ellátogatni a közeli Szent Mihály Pálos Kolostor romjaihoz, amely egy rövid séta a vártól, illetve a Kinizsi-forráshoz, amely egy kissé hosszabb túra. Itt megtekinthetik a Tálodi Pálos templomromot.
Káli medence „kőtengerei”: Szentbékkálla, Köveskál, Salföld: az évszázadok folyamán a malomkő faragásra felhasogatott kőtengerek maradványai Európa–szerte híres geológiai értékek.
A fű és a tarka virágok közül fel-felbukkanó kvarchomokkő sziklák nemcsak a mezőn, a falvak udvarain is láthatók.
Balatonudvari:
Strandolási lehetőség. A strandon jó kifőzde, büfé, fagyizó, a kis gyerekeknek kialakított homokos part, játszótér, szabadtéri sporteszközök.
Balatonudvariban érdemes megtekinteni a vadregényes régi temetőt. Szív alakú sírkövei igazi ritkaságnak számítanak.
Balaton golf
Balatonakali: Strand, vízi csúszda. Fék étterem, kávézó, dohány bolt, CBA, Hokuli vendéglő
Fövenyes:
Szabad strand
Tihany:
Apátsági templom és rendház, Óvár, Alapítólevél, Babamúzeum, Fazekas-ház, Parasztgazda és a Halászcéh háza, Aranyház, Tihanyi természetvédelmi terület, Tihanyi Kálvária. Levendula ház, hétvégente Piac placc mindenféle portékával, kilátó.
Balatonfüred:
Hajóállomás, móló, Tagore sétány, Jókai emlékház, Városi múzeum, Vaszary villa, Blaha Lujza nyaralója, Kossuth savanyúvíz forrás és ivócsarnok, Vörös templom, Fehér templom, Kerek templom, Lóczy barlang. Balatom mozi, Városi uszoda
Hegyestű:
Geológiai megfigyelőhely
Zánka:
Haditechnikai park, Gyógynövény kert, mely látogatható.
Bakonybél:
Csillagda
Eplény:
Síelés
Veszprém:
Vár, Állatkert, Viadukt

A Nemesdombi Vendégháztól a fent felsorolt helyek 5-35 km távolságra találhatók